Lovakról Lovakért

Hope

folyosó

Horváth Petrának hívnak, jelenleg 23 éves vagyok. Bár hivatalosan Pesten lakom/laktam, nagyszüleim farmján nevelkedtem Baján, ahol generációk óta lovakat (is) tartunk, akikkel a mai napig mezőgazdasági munkákat is végzünk. Tizenkét éves voltam, amikor megvettük az első teljesen saját hátaslovam, többnyire vele versenyeztem amatőr ugró, ügyességi és váltó kategóriákban. Vidéken sok erőszakos lótartót és még több meg nem értett lovat láttam, ezért mindig is kerestem „a másik utat”, de végül 2008-ban egy nagy lovas baleset és a magyarországi Monty Roberts kurzus, amin részt vettem, adta meg a kezdő lökést. Azóta keresem a tanulási lehetőségeket, de sajnos elég kevés magyar nyelvű forrást találtam, így jutottam el az idegen nyelvű írásokhoz. Vettem már részt Mészáros Gyula kurzusokon/táborokban, igyekszem minél több lovas nézeteit megismerni, kurzusokra járni, tapasztalni. Szellő befejelt csikóként került hozzám, lassan 4 éve csiszolgatjuk egymást, (persze többnyire ő engem, hiszen ő már amúgy is mindent tud), Lepke pedig 2013 óta boldogít, bár jelenleg az egyetem és sok más ló miatt nem tudok vele időt tölteni (őt nagyszüleim farmján tartom, ha meglesz a saját tanya, akkor összekapom a csapatot 😀 ). (bár a természetes lókiképzés nem “hobby”, nem részidős cselekvés, hanem életforma). Ezen kívül 2014 március óta Jázmin is állandó tagja lett a ménesünknek, de ő nagyszüleimé, és első sorban nem hátas, hanem nyugodt mezőgazdasági munkalovat szeretnék képezni belőle. Arit (Arfum/Aramisz) az élet sodorta elém, tombolán nyertem 2014 őszén, érdekes lélek, a sors ajándéka. 2015-ben csatlakoztam a Fiatal Szabadidomítók Közösségéhez, és egymást segítve fejlődünk tovább.

Fordítások alatt Hope néven találsz meg 🙂 Jó olvasgatást!

 

Mert mindenki életében megvan “Az A Ló”

IMG_1982IMG_3014

Ari és Szellő, büszkeségeim

10723265_950536951630124_2107661525_n

Az első ismerkedés Szofiékkal

IMG_1429

Félegyházán, nyakmadzaggal jártuk a vidéket, nyár, mezők, boldogságNévtelen

Lepke 🙂

100_7928

Jázmin “Sok van még hátra, Hope?”

2014.nyar (18)

Éljen a funkcionalitás 😀

100E8415

Ugribugri

18289_770206839714467_4858558528536783035_n

Megvitatjuk az élet nagy dolgait 🙂

IMG_2399