Lovakról Lovakért

Mark Rashid: Határok felállítása

 

mark_student

Be kell vallanom, hogy soha nem gondolkodtam a ló és ember közti személyes térről vagy  határokról, egészen addig amíg nem kezdtem el kurzusokat adni, valószínűleg azért, mert sosem voltak ezzel kapcsolatos problémáim. (…)

De itt álltam most egy saras lovaglópálya közepén az esőben.                                                        “Azt hiszem dolgoznom kell vele a személyes terén. ” mondta az éppen pályán lévő herélt tulaja. A ló felváltva kapált idegesen az előtte lévő pocsolyákban. A kurzus eddigi öt részvevőjéből eddig  csak egynek nem volt problémája a személyes térrel.                                   ” Határok felállítása nagyon fontos tud lenni a lovaknak.  Olyannyira, hogy ha egy új lovat berakunk egy harminc fős ménesbe, az öt percen belül tisztában van az összes többi társával kapcsolatban, hogy kinél hol vannak a határok, ki az akihez nem érdemes túl közel menni ,és ki az akit ő mozgathat. ” mondtam. A szél megváltoztatta az irányát és egyenesen az arcomba fújta az esőt. A ló is idegesen arrébb lökte tulaját és hátat fordított a szélnek. ” A lovak nekimennek dolgoknak. Így tanulják meg ,hogy milyen kapcsolatban állnak vele. Ha az adott dolog elmozdul és enged a nyomásnak , akkor megtanulják hogy valószínűleg a jövőben is így fog tenni. Ha nem enged,akkor abbahagyják a lökdösést. Lényegtelen hogy az adott dolog egy ember, egy kapu, egy kerítés vagy éppen egy másik ló. ” Mintha a herélt hallotta volna amit mondtam, negyedszerre is nekiment a gazdájának, de olyan erővel, hogy a nő elvesztette az egyensúlyát és elesett.
“Nem gond, ha pár percre átveszem a lovat? “kérdeztem, miközben kiöntöttem a vizet a kalapomból.
“Csak tessék. ” adta oda a vezetőszárat.

Alig vettem a kezembe a szárat a ló elindult felém, hogy az orrával arrébb lökjön. Ekkor kinyújtottam a kezemet az irányába és az ujjbegyeim pont az orrával találkoztak. Csodálkozva horkantott egyet, visszalépett és megrázta a fejét. Egy gyenge ágaskodással is próbálkozott,de végül meggondolta magát. Tíz másodperccel később újra elindult felém, de megint csak az ujjaimba szaladt. Ezútal ténylegesen ágaskodott is, majd kitört jobbra. Amikor elért a vezetőszár végére, az visszarántotta, így újra velem szemben állt. Elkezdett hátrálni és négyszer-ötször olyan hevesen rázta a fejét hogy beleütközött a szárba. Mikor rájött hogy ezzel nem megy sokra abbahagyta.
” Néha nagyon fárasztó tud ám lenni, főleg ha éppen megőrül.” mondta a tulaj rögtön , és elkezdett egyre messzebb menni a lovától.
“Mielőtt túl messze kerülne: Meg tudja mondani nekem hogy önnek mik a határai ennél a lónál?”
“Ezt hogy érti?” kérdezte miközben tovább hátrált.
“Vannak felállítva határok? Milyen közel jöhet Önhöz a ló?”
“Oh.” Egy pillanatig hezitált , majd kinyújtotta a kezét,mintha az aznapi fogásból a legnagyobb hal hosszát akarná megmutatni nekem.
“Nem tudom, talán ekkora?!” Majd ránézett a kezeire és egy kicsit még növelte a távolságot.

Ekkor harmadszorra is megpróbált a herélt nekem jönni, újra felemeltem a kezem, de ezúttal kicsivel az ujjaim előtt megállt és egy karnyi távolságra maradt tőlem.
“Miért, mekkorának kellene lennie?” kérdezte.
“Igazából lényegtelen hogy hol vannak azok a bizonyos határok. A lényeg hogy legyenek, és azokat viszont konzekvensen be kell tartani.”

A ló nyugodtan állt és nem próbált már nekem jönni.                                                                  “Az én határom egy kartávolság.” Kinyújtottam a karom ami így kb tíz centire volt a ló fejétől. “Amíg ezen a határon kívül van a ló minden a legnagyobb rendben van. Ha ennél közelebb jön akkor váltanunk kell  pár szót. ” (…)

“Íme egy példa.” kezdtem.
” Tegyük fel, épp vezetjük a lovunkat az istállóból a karám felé. Az úton találkozunk egy barátunkkal, megállunk és beszélgetünk vele egy kicsit. Eközben a lovunk véletlen nekünk jön és mi ellépünk egy kicsit. Annyira belemélyedtünk a beszélgetésbe,hogy az sem tűnik fel hogy a lovunk nekünk jött, ő azonban észre vette a reakciónkat. Miközben ott állunk újra nekünk jön egy kicsit, hogy lássa, ugyanazt a választ kapja-e, ami meg is történik. Végül elmozdít még harmadszorra, vagy negyedszerre is, mire ellök minket és mi csak ezen a pontos vesszük egyáltalán észre hogy a ló lökött rajtunk egyet.”

“Nem hiszem hogy nálam ez az eset állna fenn.” mondta a herélt tulaja.                                     “Én tisztában vagyok azzal,hogy mikor jön nekem.”                                                                 “Értem” válaszoltam.                                                                                                                     ” És azt tudja ,hogy hányszor ment Önnek amióta behozta a fedelesbe? ”

A nő egy  pillanatig gondolkodott, majd ránézett a lóra és újra rám.                                       “Akkor egyszer, amikor elvesztettem az egyensúlyomat.”                                                     “Valójában négyszer próbálta meg fellökni a lova. ” mondtam, de nem azért mert veszekedni akartam vele vagy megsérteni, hanem csak azt szerettem volna hogy reálisan lássa a dolgokat.

Sok ember a lovát hibáztatja amikor így viselkedik,miközben igazából ők maguk voltak azok akik megtanították ezt nekik.Ha a herélt tulaja is elkezdeni felismerni,hogy hányszor löki fel ténylegesen a lova, az már az első lépés a probléma megoldása felé…

Részlet Mark Rashid “Whole heart, whole horse” ( Teljes szív, teljes ló) című könyvéből.

Fordította: Flor